Magyarország éghajlata kontinentális, de a szélsőségeit a kárpátok vonulata megszelídíti. A szőlőültetvények összterülete nagyságrendjében Németország, Ausztrália vagy a bordeaux-i borvidék szőlőterületeivel hasonlítható össze. Hivatalosan 22 borvidék található Magyarországon, de az egyszerűség kedvéért osszuk most az országot a földrajzi fekvéséből fakadóan 5 részre: az Alföld (Dél-kelet Magyarország), A Balaton környéke, Észak-Dunántúl (Észak-nyugat Magyarország), Dél-Dunántúl (Dél-nyugat Magyarország), és Észak-Magyarország (Észak-kelet Magyarország). Míg északibb borvidékeinken a fehérbor, a dél-dunántúli borvidékeken sok helyütt a vörösbor a gyakoribb. A változatos földrajzi és éghajlati adottságoknak köszönhetően Magyarországon a könnyed pezsgőtől kezdve a testes vörösboron át a nemes édes borokig szinte az összes lehetséges borstílus megtalálható, s ezt a sokféleséget a világfajták és őshonos szőlőfajták harmóniája teszi még izgalmasabbá, melyek hozzáértő és gondos kezekben élvezetes és izgalmas borokat adnak. Olyan nagyszerű természeti kincs ez, amilyennel kevés ország rendelkezik.
A szőlő minőségét meghatározó tényezők:
-A termőhely ökológiai adottságai (éghajlat, talaj, domborzati viszonyok és fekvés)
-Az évjárat időjárási viszonyai
-A fajta sajátosságai
-A művelésmód és a termesztéstechnika,
-A szüret időpontja, a szedés és a szőlőszállítás módja.
A szőlő megfelelő minőségben csak a 9-21 oC évi középhőmérsékletű területeken termelhető, de fontos feltétel még a tenyészidő hosszúsága, a napfényes órák száma, az évi csapadék mennyisége és évszakok szerinti eloszlása is. A Föld északi féltekén a 30-50, a délin a 20-40. szélességi fokok közötti mintegy 2000 km széles földsávon termeszthető szőlő.
A 9-11 oC évi középhőmérsékletű északi zónában elsősorban a fehérbor-szőlőfajták termeszthetők. Az itteni borok általában mérsékelt alkoholtartalmúak, savban, illat- és aromaanyagokban gazdagok. A bortermelésre a középső, 11-16 oC évi középhőmérsékletű zóna a legkedvezőbb. Itt a fehér és a vörös bort adó szőlők termeszthetők, a borok igen jó minőségűek. A déli, 16-21 oC évi középhőmérsékletű zónában a szőlőbogyókban kisebb a cukor-, és savtartalom. Az éghajlati adottságok a vörös borok készítésére szolgáló kék szőlőfajták számára kedvezőek, harmonikus fehér borok itt nem termelhetők. A jelentősebb szőlőtermesztő országok a középső és a déli zónában találhatók.
A szőlő az emberiség egyik legrégibb kultúrnövénye, a szőlőtermesztés és a borkészítés 6-8 ezer éves, őshazája a Kaukázuson túli területek (a mai Azerbajdzsán, Irán és Örményország). A fazekas művesség fejlődése biztosította a borkészítés technikai alapját. A piramisokban talált falfestmények tanúsítják, hogy az egyiptomiak 5000 évvel ezelőtt már ismerték a bort.
A szőlő a kontinenseket szinte felfedezésükkel egyidőben hódította meg. A görög civilizáció 4000 évvel ezelőtt együtt fejlődött a szőlőtermesztés kultúrájával. Itáliában i.e. 6. században indult fejlődésnek a szőlőművelés és a borkészítés, majd átterjedt a provinciák területére is. Amerikát a XVI. században, Ausztráliát és Új-Zélandot a XIX. században érte el.
Nálunk 2 ezer éves hagyománya van a szőlőtermesztésnek. A ősmagyarok már a honfoglalás előtt ismerték a bort, de a szőlőtermesztés és borkészítés István király uralkodása alatt (997-1038) az államalapítás és kereszténység felvétele idején terjedt el. A középkorban szőlőültetvényeket telepítettek a kolostorok, uradalmi birtokok, és a városok körül. A bortermelés fontos bevételi forrást jelentett. Mátyás király uralkodása idején (1458-1496) érte el szőlő- és bortermelésünk fejlődésének tetőfokát. A szomszédos szerbektől tanultuk a vörösborkészítést. A Kadarka és a vörös bor a XVI. század elején kezdett elterjedni, amikor a törökök elől észak felé menekülő bolgár, albán, szerb népcsoportok behozták magukkal az országba a szőlőfajtáikat, eszközeiket, és technológiájukat. A szőlőtermesztés fejlődését a másfél évszázados török uralom gátolta. A XVII. századtól újra szőlőtelepítések kezdődtek, először a császári adómentesség ösztönzésével, később (XVIII. század) pedig az Alföldön a futóhomok megkötésére. A XIX. század végén a kötött talajokon lévő szőlőkben hatalmas pusztítást végzett az Amerikából Európába került filoxéra (szőlőgyökértetű). A filoxérának jól ellenálló homoktalajokon lévő szőlőültetvényeknek megnőtt a jelentősége. Az első világháború, majd a túltermelési válság nehéz helyzetbe sodorta a borgazdaságokat. Az 50-es években újra fejlődésnek indult a bortermelés. A 70-es években volt a legnagyobb Magyarország szőlőterülete (kb. 230 ezer ha), majd fokozatosan csökkent a szőlőterület. Jelenleg kb. 90 ezer hektáron termesztenek szőlőt, és minőségi bortermelés folyik. A modern technológia ma már nélkülözhetetlen alapkövetelmény. Egyre több pincében világlátott, tanulni vágyó, a minőség iránt elkötelezett ifjú borászok irányítása alatt születnek az új borok. Ha visszatekintünk az elmúlt 2 évtizedre, a változások alapjaiban átalakították a magyar bor világát.
A szőlőtermelők és a borászok körében gyakran folynak viták, hogy e tényezők közül melyek a fontosabbak; a termőhely vagy a szőlőfajta játszik-e nagyobb szerepet a bor minőségének alakulásában. Azonos viszont a véleményük, hogy az évjárat elsődleges minőségmeghatározó tényező.
A Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Hivatal (OIV) összesen 43 bortermelő országot tart számon. Magyarország a világ szőlőterülete alapján 10. bortermelésével a 14., borexportjával a 11.
A világ bortermeléséből 1,5-2%-al részesedik.
Ön kóstolt már magyar bort? Felfedezte már a magyar borvidékeket?
Ebben szeretnénk Önnek segíteni!